SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

ÜNNEPÉLYES ÁTADÓ VÁRALJÁN!

2020. június 29.
Második üteméhez érkezett a felújítás. A 2018-ban elkezdett munkát folytatva idén további hat vendégház újult meg saját forrásból, harmincmillió forint ráfordítással – nyilatkozta Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere. A tetőszerkezettől a homlokzati vakoláson és a nyílászárók cseréjén át a gépészetig, valamint a táborozást késő őszig lehetővé tevő fűtési rendszer kialakításáig, számos munkafolyamat valósult meg. Mindezeken túl közel hét és félmillió forintot költöttek a bútorzat rendbetételére és eszközbeszerzésre. Így biztosítva azt, hogy a tábor még komfortosabbá váljon nemcsak a fiatalok, hanem a felnőtt túrázók számára is.
A létesítmény átadásakor Filóné Ferencz Ibolya, Köllő Roland, az üzemeltetést végző Bonyhádi Sportcentrum igazgatója, valamint Köhler János, a kivitelező K-PLAN Építő Kft. ügyvezetője vágta át a nemzetiszín szalagot. A számos érdeklődő, köztük a bonyhádi önkormányzat megjelent képviselői mellett egy csapatnyi, már táborozó gyermek is részese volt a rendezvénynek. Valamennyien elismeréssel nyugtázták, hogy a helyszín kényelmes, praktikus, jól felszerelt, a kor igényeinek mindenben megfelel.
Fotó: Vizin Balázs
ÜNNEPÉLYES ÁTADÓ VÁRALJÁN!
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!