SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!TOPESZABonyhádi Termálfürdő

Remek évad van az U12 mögött

U13 × 4 - ezen korosztályunk a vármegyei futsal bajnokságban két csapattal szerepelt, emellett a Regionális Bajnokságban és a Tolna Vármegyei pontvadászatban is szerephez jutottak játékosaink, akiket Agócs Attila vezetőedző értékelt.
A szezonnak az Egyesület által meghatározott fejlesztési irányvonal figyelembevételével vágtunk neki, természetesen játékosaink képességeit szem előtt tartva a megvalósításban. Mivel a versenyeztetésben idén is több fronton voltunk érintettek, ezért első és legfontosabb feladatunk a keretek kialakítása, az edzések időpontjainak meghatározása volt. A prioritást természetesen továbbra is a korosztálytól elvárt alapelemek tanulása jelentette. A fókuszt a két-három játékos együttműködése (támadásban/védekezésben) valamint a ránk jellemző egy-egy elleni párharcok további fejlesztése jelentette, amit a bajnoki mérkőzéseken is próbáltuk alkalmazni. Menet közben bekerült az oktatásba az átmenetek alkalmazása is, nyilván ebből a könnyebben tanulható rész (labdaszerzés utáni átmenet támadásba) volt az, amit többször láttam vissza alkalmazásban. Az életkori sajátosságok az idény során természetesen sokszor jelentkeztek, de ennek a korosztálynak ez egy természetes biológiai folyamat, nem könnyen, de túlnyomó részben sikeresen tudtuk kezelni a felmerülő problémákat a Szülőkkel és a gyerekekkel. Ősszel hullámzóbb volt a teljesítmény, de a téli időszakot a tervezettek szerint tudtuk végigdolgozni, úgyhogy a tavaszi szezonunk mentálisan és fizikálisan is sokkal elfogadhatóbb lett. A Régiós bajnokságban továbbra is az élmezőnyhöz tartoztunk, megyei szinten és a futsal bajnokságban pedig idén is kiemelkedően szerepeltünk. Jó pár játékosunk rendszeresen szerepet kapott az idősebb korosztály bajnoki mérkőzésein, mindnyájan kiemelkedően helyt tudtak állni. Mindenképpen kiemelkedő jelenség, hogy játékosainkat ebben az évben is szemmel tartották és jegyzik magasabb osztályban szereplő csapatoknál, mindenképpen az a hosszabb távú cél, hogy idővel minél többen szintet lépjenek. Amiben idén a legnagyobb fejlődés volt, az a közösség további erősödése, pályán és pályán kívül remek szellemiség alakult ki, ami nagyon sok nehéz helyzetben segítette ki a csapatot. Az új elemeket igyekezett mindenki elsajátítani és ami eddig is jellemző volt ránk, pályán és pályán kívül is fegyelmezett, tisztelettudó viselkedés volt az ismertetőjegyünk. Gratulálok minden szereplőnek, nagyon szép idényt produkáltunk!
Remek évad van az U12 mögött
HKSzCsPSzV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!TOPESZABonyhádi Termálfürdő