Régiós bozsik U11-es torna Pécsen
Vasárnap a Pécsi VSK-nál vendégszerepeltek U11-es játékosaink Jerabek Jenő vezetésével, a látottakat szakvezetőnk értékelte...
"A vasárnapi Régiós Bozsik Teremtornának a PVSK csapata adott otthont a Szamosi Nándor Sportcsarnokban, ahol a gyerekeket remek körülmények fogadták. Az első mérkőzést a házi gazda PVSK csapata ellen vívtuk meg, sajnos ellenfelünk jobban kezdte a mérkőzést, több helyzetet alakítottak ki, később meg is szerezték a vezető gólt. A bekapott gól után próbáltunk életjeleket mutatni, a letámadásaink által meg tudtuk zavarni ellenfelünket és helyzeteink is adódtak és sikerült egalizálnunk az eredményt. A házigazdák ezek után újabb nyomás alá helyeztek bennünket, Bekfi Imre több bravúros védést is bemutatott, illetve a védelmünk is állta a sarat, de sajnos a mérkőzés vége felé a hazaiak vezetést tudtak szerezni, amire nem tudtunk válaszolni. A Szekszárd elleni mérkőzést már jobban kezdtük, az ellenfél térfelén szerzett labdákból helyzeteink adódtak, továbbá 2 gólt is tudtunk szerezni ezekből a letámadásokból. A három rúgott gólnak örültem, de még jobban örültem annak, hogy kapott gól nélkül zártuk le ezt a mérkőzést. A harmadik mérkőzést és egyben legizgalmasabb meccset a Mohács ellen játszottuk. Egy igazi ki-ki meccsnek indult. Mindkét oldalon akadtak helyzetek bőven, igazi csapatként “működtünk”, ha kellett a védelemben segítették ki egymást a srácok, de a védekezésből-támadásba való átmenetek is rendben voltak. Ezen a mérkőzésen a kiváló egyéni és csapat védekezésen kívül a létszámelőnyös támadásokat is be tudtuk fejezni, ha pontosabbak lettek volna a srácok, akkor a két gól helyett szerezhettünk volna többet is, de úgy gondolom, a mohácsi csapat is megérdemelte volna a győzelmet a mutatott játékuk alapján. A lefújást követően olyan érzelmek törtek ki a gyerekekből, amik igazán megmutatják, hogy mennyire is szeretik a labdarúgást és hogy abban a 20 percben mindent megtettek azért, hogy győztesen hagyják el a pályát. Összességében a teremtornán megmutatták a gyerekek, hogy tudnak igazi csapatként játszani egymásért, az egyesületért és értetek, szülőkért. Én személy szerint Mindenkire nagyon büszke vagyok a tornán nyújtott teljesítményéért!"
