SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!TOPESZABonyhádi Termálfürdő

Nehezen megőrzött hibátlan tavaszi mérleg!

2019. március 25. Bonyhád-Börzsöny SE
Bonyhád-Börzsöny SE - Gerjeni SK 2-1 (1-0)
BBSE:
Szentes Máté jött, látott, csapatunk pedig ismét győzött. Kötelező mérkőzésnek indult, kiizzadt siker lett belőle. Együttesünk annak rendje, módja szerint támadólag lépett fel - a látottak alapján meglepetésre - a 15. helyen szerénykedő, korábban a harmadosztályt is megjárt gerjeniek ellen, de nehezen alakított ki helyzeteket eleinte. A vezetést Pechár megpattanó lövésével szereztük meg és a szerény előny maradt a szünetig. A második félidőt nagyon jól kezdte az addig is szervezetten játszó vendégcsapat, jött is az egyenlítés. A bekapott gól után nagyobb fokozatra kapcsolt csapatunk, míg a vendégek láthatóan megelégedtek az eredménnyel, sorra zúdultak a lövések a gerjeni kapura, vagy leginkább a köré. Aztán jött csereként Szentes Máté és a hajrában első helyzetét gólra váltotta, ahogy ősszel a Madocsa ellen is, így ismét nyerőembernek bizonyult. Kötelező helyett nehéz mérkőzésen gyűjtötte be a pontokat a BBSE, amely így továbbra is hibátlan tavasszal és címvédőként tapad az éllovas Mórágyra. A következő fordulóban Kisdorogon völgységi rangadó vár Hosnyánszki Zsoltékra...

Nehezen megőrzött hibátlan tavaszi mérleg!
HKSzCsPSzV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!TOPESZABonyhádi Termálfürdő