SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!TOPESZABonyhádi Termálfürdő

Parázs hangulatú mérkőzést játszottunk

2026. március 12. Majosi SE
Nemcsak a tabellán elfoglalt pozíció miatt tekinthető ez rangadónak, hiszen a sorozatban hét győzelmet produkáló völgységiek látták vendégül a címvédőt. Mindez a pályán is visszaköszönt, az első perctől kezdve lüktető volt az iram, a középpályát hosszú átadásokkal gyorsan átjátszották a felek. Az ötödik percben egy ilyenből szerzett vezetést a Nagykanizsa, Lőrincz Bence a védőjét megverve tört be a tizenhatoson belülre és jobb szélről a kapus lábai között juttatta a labdát a gólvonal mögé. Három perccel később ugyanez volt a forgatókönyv, ezúttal viszont Vukman Donát biztosan szedte fel a lapos lövést.
Nem sokat kellett várni a játékban fölénybe kerülő majosi egyenlítésre, Berekali Márk a bal összekötő pozícióból centerezett az ősz Év játékosának megválasztott Keresztes Zalánnak, a góllövőlistát vezető csatár pedig védőjéről lefordulva lőtt a rövid sarokba. A játékvezetői hármas engedte a kemény játékot, ami mindkét csapatot sújtotta, a legrosszabbul a vendégek csapatkapitánya, Szanyi Krisztián járt, akinek egy ütközés után felszakadt a szája (a jobbhátvédet a mentő kórházba szállította). A ráadás is tartogatott megbotránkoztató jelenetet, Ángyán Milán indult volna meg a jobb szélen, a kaputól huszonöt méterre visszarántotta a hátvéd, a piros lap azonban elmaradt.
A második félidő is rémálomszerűen kezdődött a Majos számára, előbb a kiállítást elkerülő Varga Dominik életerős lövése ment el a felső léc fölött, majd Lőrincz Bence „kényszerítőzött” a kapufával, második kísérlete már utat talált a kapuba. A kapott gólra ezúttal nem tudott gyorsan reagálni Varga Balázs együttese, a mezőnyben zajló küzdelmet a második félidőben nem tudta kompenzálni a játék minősége. A mérkőzés hajrájához érkezve kontrából Vajda Roland növelte a címvédő előnyét, a legvégén Lőrinc Dániel révén még szépítettek a hazaiak, de a Majos öt hónap és hét győzelem után kapott ki a bajnokságban.

Planet Home Majosi SE–FC Nagykanizsa 2–3 (1–1)
Majos, 600 néző. V.: Muhari (Vargha T., Kovács II. G.)
Majos: Vukman – Ladányi V. (Husvéth, 66.), Dávid Z., Sági M. – Hatvani (Pál A., 80.) – Fekete M., Ángyán (Lőrinc D., 73.), Kása (Lengyel N., 66.), Berekali – Tóth M., Keresztes Z. (Marosi, 80.). Vezetőedző: Varga Balázs
Nagykanizsa: Mészáros D. – Szanyi (Lőrincz A., 32.), Almássy (Ekker, 73.), Eckl, Nemes – Vékony V. – Lőrincz B., Varga D. (Vajda R., 59.), Baglady, Horváth B. – Nagy M. (Dragoner D., 75.). Vezetőedző: Gabala Krisztián
Gólszerző: Keresztes Z. (14.), Lőrinc D. (89.), illetve Lőrincz B. (5., 48.), Vajda R. (76.)
Sárga lap: Pál A. (34.), Berekali (42.), Sági M. (56.), illetve Almássy (25.), Varga D. (45+1.), Nagy M. (63.), Vékony V. (66.)
Parázs hangulatú mérkőzést játszottunk
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!TOPESZABonyhádi Termálfürdő