SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

IGAZSÁGOS DÖNTETLEN SZÜLETETT A SZEGED ELLEN

2020. szeptember 28. Majosi SE
A tabellán elfoglalt helyezések alapján mindkét csapat győzni szeretett volna a mai találkozón, végül 2-2-es döntetlent hozott a kiesési rangadó.
NB III. Közép csoport 11. forduló
Majosi Sportegyesület - Szegedi VSE 2-2 (1-1)
Gól: Pál Márton Vilmos (43.), Tamás Bence (71.), illetve Beretka (18.), Fülöp (60.)
2-2 Hullámzó, nyíltsisakos, sok helyzetet hozó mérkőzést láthatott a publikum, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei a győzelem kiharcolására, végül igazságosnak mondható döntetlen született.
Az első félidő vége, és a második félidő eleje a "miénk" volt, a mérkőzés végére fizikailag láthatóan elfáradtunk, de még így is lett volna lehetőségünk megszerezni a győztes gólt, de ugyan ezt elmondhatják magukról a vendégek is.
Sajnos még mindig nagyon sok pontatlanság jellemzi a játékunkat, rengeteg az eladott labda, főleg a támadó harmadban. Védekezésben a rögzített szituációk, illetve a beadások továbbra is életveszélyesek, elvétve tudjuk csak elfejelni a labdákat, ezúttal ezt két fejesgóllal büntették.
Pál Márton Vilmos a 43. percben első gólját szerezte a csapatban, az első félidő utolsó pillanatában pedig kis híján a másodikra is sor került - csúsztatása kevéssel kerülte el az ellenfél kapuját. A második gólnál Nagy Zsolt verekedte be magát a tizanhatoson belülre, majd centerezett középre: a labdát saját nevelésű támadónk, Tamás Bence pofozta a hálóba, a 71. percben kialakítva a 2-2-es végeredményt!
Hajrá Majosi Sportegyesület‼️
Lukács József
IGAZSÁGOS DÖNTETLEN SZÜLETETT A SZEGED ELLEN
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!