Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Közérdekű adatok
MAJOSI SE - FC DABAS 0-4 (0-1)
Gólok: Stefan, Erdős, Fritz, Bíró
Steinbach Gergő korai kiválása (13. perc) sajnos rányomta bélyegét a találkozóra, a demoralizáló sérülést követően nem találtuk a mérkőzés ritmusát, a támadásépítésben sok hiba és pontatlanság jellemezte játékunkat. Komáromi kapus sérülés miatt a kispadon sem volt ott, ezért kényszerűségből Kovács Gergő vállalta a nem túl hálás feladatot a gólvonalon, ezért pedig köszönet illeti!
Ellenfelünk stabil védekezés mellett könyörtelenül kihasználta a helyzeteit, sajnos nem tudtunk rájuk olyan nyomást helyezni, hogy tartalékaikat esetleg mozgósítaniuk kelljen.
Ami a vereségnél sokkal fontosabb, hogy Gergő Steinbach mielőbb kiheverje sérülését és visszatérhessen a kapuba, ezért szurkoljunk közösen Dokinak!
Tény, hogy a szegény embert még az ág is húzza, de nem lóghatnak a fejek, vasárnap már Dunaújvárosban lesz jelenésünk‼️