Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Közérdekű információ
A múlt heti győzelem után a PTE-PEAC ellen szerettük volna tovább gyarapítani pontjaink számát; a MOL Magyar Kupa vereségét is szerettünk volna revansot venni a fekete-fehérek ellen. Az első játékrészben hamar vezetéshez jutottunk, miután Ipacs Péter kirúgását Sajnovics tartotta meg remekül, majd passzolta Márkvárthoz, aki egy forintos labdával ugratta ki Babuljákot, fiatal szélsőnk pedig a hazai portás mellett lőtt a kapuba 13 méterről. A félidei pihenőre azonban nem mehettünk előnnyel, több ígéretes lehetőség elhibázása után a hazaiak egalizáltak, Major lekészítése után Lengyel vette be a kapunkat. A második 45 percet viszont remekül kezdtük, Ikladi Gábor harcos szerelése után a jobb szélen indulhattunk meg, a centerezés után pedig Ladányi Patrik volt eredményes. A folytatásban inkább csapatunk előtt adódtak lehetőségek, de az egyetemisták kontrái is sokszor veszélyes voltak, de újabb találat nem született.
Harcosságunk, jó hozzáállásunk újabb három pontot eredményezett, dolgozunk tovább!
PTE-PEAC – Bonyhád VLC 1:2 (1:1)