SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

Kettős siker idegenben

Dupla siker Balatonlellén – U12-es és U13-as csapatunk egyaránt győzelemmel kezdte tavaszi menetelését. Sokat nem is kell várni a következő megmérettetésekre, hiszen a fiatalabb korosztály szerdán, míg az U13-as csütörtökön fogadja hazai pályán a Pécsi VSK alakulatait.
U13 Balatonlelle SE – Bonyhád VLC 1:11
Kvanduk József: „Nagyszerű mérkőzésen vagyunk túl. Első bajnokihoz méltóan remek mentalitással mentünk bele a meccsbe. Nagyon örülök, hogy az elejétől kezdve nagy iramot diktáltunk, agresszíven játszottunk, amit a mérkőzés végééig tartani tudtunk. Mindenki koncentráltan, fegyelmezetten játszott, valamint a helyzetkihasználásunkon is tudtunk javítani. Remek egyéni teljesítmények voltak. Összességében nagyon elégedett vagyok, viszont magasra tettük a lécet. A következő mérkőzéseken ebből a teljesítményből nem szabad leengedni. Gratulálok minden játékosomnak!”
U12 Balatonlelle SE – Bonyhád VLC 1:6
Agócs Attila: „Nem a legjobb előjelekkel készültünk az első mérkőzésre, sérülések, betegségek nehezítették a csapat dolgát még az utolsó héten is. Viszont, tisztában vagyok a játékosok képességeivel, vannak feltörekvő fiataljaink, bizonyítani vágyó új érkezők, cseppet sem voltam gondterhelt a mérkőzés előtt. Ami aztán hozta is az előzetesen elvártakat. Az első öt perc ismerkedése után más fokozatba kapcsoltunk és hallatlan magabiztossággal, a mérkőzés végééig fenntartott maximális fegyelmezettséggel és koncentrációval nagyarányú győzelmet arattunk. Feltűnő volt a labdaszerzések utáni átmenet tudatos alkalmazása, főleg a rendezetlen védelem elleni kontrákban voltunk nagyon hatékonyak. Egymást felülmúló egyéni teljesítmények és kiemelkedő csapatmunka jellemezte az együttest. Egy kevés hiányérzetem a labdabirtoklás utáni labdavesztéses helyzetek kezelésével volt, de ez egy aránylag könnyen orvosolható probléma. Gratulálunk első mérkőzéses játékosunknak, Nyárádi Bertinnek a bemutatkozáshoz. Nagyon köszönöm, hogy a szülők ilyen szép számban elkísértek minket!”
Kettős siker idegenben
HKSzCsPSzV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!