SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő

KAKASDON GYŐZÖTT A BONYHÁD!

Jó kis mérkőzésre volt kilátás a mai napon kakasdi vendégszereplésünk alkalmával, hiszen a zöld-fehérek jól kezdték a bajnokságot, emellett a nyáron lejátszott két felkészülési mérkőzés után egyszer Takács Norbert legénysége örülhetett. Ennek szellemében az első perctől jó mentalitással léptünk pályára, több lehetőségünk is adódott az első percekben, de nem tudtuk bevenni Zsiga Kevin kapuját. Szűcs Krisztiánnak is kétszer nyújtózkodnia kellett, de az Ő eszén sem jártak túl a támadók. A második 45 percet egyből góllal kezdtük, Sásdi Bence szögletét Deli Dániel fejelte vissza a hosszú oldalról, a centerezésre pedig Calka Norbert érkezett kiválóan és stukkolt a hazai hálóba. Előnyünket tovább növelhettük volna, erre azonban a 79. percig kellett várnunk, Lizák Péter jobb oldali beadását Sütő Endre fejelte közelről a kapuba. Nem elégedtünk meg azonban ennyivel, Osztermájer Gábor harcos labdaszerzése után Sütő Endre lőtt a hazai kapu jobb alsó sarkába.
A mérkőzést harcos, magabiztos játékunknak köszönhetően teljesen megérdemelten nyertük meg.
KAKASDON GYŐZÖTT A BONYHÁD!
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő