SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőpark

JÖN A HÉT ELSŐ RANGADÓJA

Két rendkívül fontos összecsapás is jut erre a hétre; szerdán a Tamási 2009 FC-t, szombaton a Bátaszéki SE-t fogadjuk a Sport utcában.
Holnapi ellenfelünkkel már két tétmérkőzést is játszottunk ebben a szezonban, a Magyar Kupa összecsapáson 2:1 arányú győzelmet arattunk, az őszi bajnoki mérkőzés viszont 3:1-es sárga-kék sikert hozott. A bajnoki tabellán is egymás mellett áll jelenleg a két gárda: míg a Tamási 20 mérkőzésen 33, míg mi szintén 20 találkozón 40 egységet gyűjtöttünk be. Holnapi ellenfelünk már mindkét arcát megmutatta tavasszal: bravúros eredményt értek el a listavezető Gerjen ellen (1:0), viszont váratlan pontvesztések (Dombóvár 0:2, Kakasd 1:1, Dunaföldvár 3:3) után teljesen fekete ló a Koppány-parti csapat.
Mi természetesen szeretnénk itthon tartani a három egységet, mindenképp szeretnénk a dobogón zárni ezt a bajnoki kiírást.
A holnapi mérkőzést a Szappanyos Szabolcs - Szabó Péter, Tóth Tamás dirigálja majd.
A világhálón megjelentekkel ellentétben a mérkőzés megtekintése NEM ingyenes, a felnőtt belépők ára változatlanul 600 Ft, a diákok és a nyugdíjasok 300 Ft-ért tekinthetik meg a 90 percet. Az összecsapást csak és kizárólag védettségi és személyi igazolvány bemutatásával lehet megtekinteni!
MINDENT BELE, HAJRÁ BVLC!!!
JÖN A HÉT ELSŐ RANGADÓJA
HKSzCsPSzV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőpark