SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

HARMADSZOR IS SIKERÜLT

A 2020/21-es idényben már kétszer is összecsaptunk a Kakasd alakulatával, a tegnapi délutánon annak reményében léptünk pályára, hogy harmadszor is begyűjtjük a három egységet a zöld-fehérek ellen. A találkozót jó hangulatban indítottuk, hiszen szurkolónk, Brettl Milán ünnepélyes kezdőrúgásával kezdtük a 90 percet.
Természetesen támadólag léptünk fel az első perctől kezdve, lehetőségeink pedig a 10. percben eredményt is hoztak: Ágics Péter szögletét Genczler Kornél fejelte Győrfi Bálint kapujába. 19 minutummal később az előbbi előkészítő értékesítette szokás szerint a javunkra megítélt büntetőt, majd következtek a "Sásdi-percek"; előbb Sásdi Bence stukkolt a kapuba Pap Roland szögletélből, majd 4 perccel később Genczler Kornél labdáját Sásdi András vágta a vendégek kapujába. Az első félidőt egy már-már szokásos Csigi találat zárta. A második játékrész is öt találatot hozott, részünkről egy távoli Ágics löket és két Csigi Ádám gól okozott örömöt, a vendégek részéről Kósa Edmond és Sebestyén Miklós volt eredményes büntetőből.
Azon felül, hogy sokszor közönségszórakoztató játékkal tartottuk itthon a három pontot, külön öröm, hogy Sásdi András első felnőtt találatát szerezte, Sebestyén Szabolcs első ízben lépett pályára felnőtt csapatunkban tétmérkőzésen.
Jövő héten irány Tamási! Hajrá, BVLC!!!
/Fotók: Ágics Éva/
Bonyhád VLC - Kakasdi SE 8:2 (5:0)
Bonyhád, műfű, jv.: Illés T. (Álló T., Debreceni K.)
BVLC: Szabó Sz. (Siklósi) - Sásdi A., Máté R., Sásdi B., Szász D. (Kaufmann) - Jerabek (Sebestyén Sz.), Pap R., Ágics, Pfaff (Hambuch) - Genczler, Csigi
Vezetőedző: Dienes Pál
Kakasd: Győrfi B. (Sebestyén O.) - Dobondi, Árpa, Márk A., Hucker, Kapéter K. - Kovács R. (Szilágyi), Sebestyén M. (Rácz G.), Kapéter D. (Varga Á. - Batizi-Pócsi), Ranga - Kósa
Vezetőedző: Takács Norbert
Gól: Csigi 3, Ágics 2 (egyet 11-esből), Sásdi B., Genczler, Sásdi A., ill. Kósa, Sebestyén M. (11-esből)
HARMADSZOR IS SIKERÜLT
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!