SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő

FÖLÉNYES BONYHÁDI SIKER!

2023. augusztus 28.
Történelmi mérkőzésen magabiztos győzelem – 25 perc alatt döntöttünk a Bonyhád-Börzsöny SE elleni tegnapi összecsapásunkon. A két gárda most találkozott először bajnoki mérkőzésen a történelem során, a tavaly még a megyei másodosztályban szereplő kék-fehérek ellen 25 perc játék után három gólos előnyre tettünk szert, a hátralévő időben pedig csak a gólarányunk kozmetikázása lehetett a cél.
A 90 perc alatt több remekbe szabott találatot is szereztünk, jó szájízzel várhatjuk a jövő heti, dombóvári rangadót.
Bonyhád VLC – Bonyhád-Börzsöny SE 14:1 (6:0)
BVLC: Szűcs K. (Schleinig) – Jerabek (Heisler), Erdélyi Zs., Osztermájer, Sásdi B. – Major (Sásdi A.), Kvanduk J. – Lizák (Lerch), Deli, Sütő – Cseh T. (Pap R.)
Vezetőedző: Sárai György
BBSE: Ladányi (Gungl B.) – Guzorán L., Baranyi, Kegyes (Laczkó Zs.), Pechár, Buzás T., Tóth R., Fazekas T., Takács, Eckert (Töttős), Kósa E. (Bajkai)
Játékos-edző: Töttős László
Gól: Sütő 5, Lizák 3, Pap R. 3, Deli 2, Kvanduk J., illetve Bajkai
A Tolna Vármegyei I.-II. Osztályú Kvalifikáció 2 körének további eredményei:
ASE Paks – Nagymányoki SE 2:4, Bátaszék SE – Dombóvári FC 3:0, Teveli MSE – Tolna VFC 2:1, Faddi SE – Aparhant SE 12:0, Bölcskei SE – Kakasd SE 0:4, Kisdorogi FC – Tengelic SE 1:4
FÖLÉNYES BONYHÁDI SIKER!
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő