SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

EMBERHÁTRÁNYBAN LETT MEG A TOVÁBBJUTÁS

A Tolna megyei másodosztály egyik legjobb alakulatával, a Nagymányoki SE-vel játszottunk ma a Tolna Megyei Kupa harmadik körébe kerüléséért. A 90 perc a hazai Lajos Dávid lehetőségével indult, ekkor még hárítani tudott Szabó Szilárd, a 12. percben azonban gól és emberelőnyt ért az újabb Lajos-lehetőség. Szlama Bálint mellett lógott meg a zöld-fehérek támadója, akit Szabó Szilárd csak szabálytalanul tudott megállítani a büntetőterületen belül. Portásunkat Mihálovics Lajos kiállította, a megítélt büntetőt pedig Pál István értékesítette. A félidei pihenőig azonban rendeztük a sorokat, három pontrúgásból megfordítottuk a találkozó állását: Ágics Péter szabadrúgásból és büntetőből, míg Pap Roland szintén szabadrúgásból bizonyult eredményesnek. A második 45 percben Feik János bombagóljával még ránk ijesztettek a nagymányokiak, három perc múlva Pap Roland azonban ismét kettőre növelte előnyünket.
Igazi kupa-csatát hozott a mai délután, alacsonyabb osztályú ellenfelünk végig szorossá tette a párharcot, viszont megérdemelten jutottunk a harmadik fordulóba.
Nagymányoki SE – Bonyhád VLC 2–4 (1–3)
Nagymányok, v.: Mihálovics L. (Rácz Z., Kapéter J.)
Nagymányok: Komáromi (Pakurár, a szünetben) – Kosztancsek, Garai, Borbély Cs., Feik (Harangi, 86.) – Jenei M. (ifj. Sztojka Cs., a szünetben), Gere, Kajtár V., Miklós T. (Bakó Zs., 78.) – Pál István, Lajos D.
Vezetőedző: Hegedüs Péter
Bonyhád: Szabó Sz. – Pap M., Szlama, Máté R., Preininger – Völgyi (Schleinig, 14.) – Erdélyi Zs. (Jerabek, 67.), Kvanduk J., Ágics (Sásdi B., 58.), Sebestyén N. (Sásdi A., 67.) – Pap R. (Szentes M., 80.)
Vezetőedző: Dienes Pál.
Gól: Pál István (15., 11-esből), Feik (57.), illetve Pap R. (20., 61.), Ágics (32., 36., a másodikat 11-esből)
EMBERHÁTRÁNYBAN LETT MEG A TOVÁBBJUTÁS
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!