SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő

DRÁMAI MÉRKŐZÉSEN BÚCSÚZTUNK A MOL MAGYAR KUPÁTÓL

A Magyar Kupa főtábláján a 43. sz. Építők SK-t fogadtuk a Sport utcában azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szeretnénk minél tovább eljutni a sorozatban.
Ennek köszönhetően támadólag léptünk fel az első perctől kezdve, a vendég kék-fehérek inkább a stabil védekezésre helyezték a hangsúlyt. A 19. minutumban Ágics Péter remek átlövése után meg is szereztük a vezetést, de csak örülhettünk előnyünknek jó szájízzel; egy kiugratás után Szabó Szilárd kaszálta el Kovácsot, mely’ után Kondákor Márk felmutatta a piros lapot hálóőrünknek. Schleinig Máté vette át a helyét Szabó Szilárdnak, egészen a 46. percig jól is zárt a védelmünk, akkor viszont Pálmai révén egyenlítettek az Építők. A második félidő is 1-1 találatot hozott, előbb egy lecsorgót lőtt Rőthy a kapunkba, a végjátékban azonban Erdélyi Zsolt révén sikerült az egalizálás. A ráadás 2x15 percben mindkét csapat eldönthette volna a továbbjutást, melyhez csapatunkból Ágics Péter állt a legközelebb, a Deli Dániel révén kiharcolt büntetőt azonban Németh hárította. A továbbjutás így tizenegyesekkel dőlt el, sajnos a fővárosi lábak nem remegtek meg, csapatunkból azonban Báló Tamás és Sebestyén Norbert is hibázott, így az Építők jutott a második körbe.
Bár több, mint 90 percet emberhátrányban játszottunk, ezt sokszor nem tükrözte a mérkőzés képe, hősies helytállásunk sajnos nem párosult továbbjutással.
Bonyhád VLC – 43. sz. Építők SK 2–2 (1–1) - Tizenegyesekkel: 3–4
Bonyhád, jv.: Kondákor M. (Jakab B., Bizderi N.)
BVLC: Szabó Sz. – Pap M., Preininger, Szlama, Báló – Ágics – Erdélyi Zs. (Cseh T., 102.), Máthé D. (Deli D., a szünetben), Major P. (Sebestyén N., 60.), Dombi (Schleinig, 30.) – Pap R. (Szőts A., 67.)
Vezetőedző: Dienes Pál
Építők: Németh A. – Alassmi, Kmetykó M., Gergely, Röthy, Örkényi (Mészáros D., 23.), Kovács M. (Béres, 98.), Demeter, Kmetykó K., Pálmai (Lückl, 79.), Koós (Csernák, 90.)
Vezetőedző: dr. Hevesi Tamás
Gólszerzők: Ágics (19.), Erdélyi Zs. (77.), illetve Pálmai (47.), Rőthy (58.)
DRÁMAI MÉRKŐZÉSEN BÚCSÚZTUNK A MOL MAGYAR KUPÁTÓL
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő