SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

BVLC SIKER HÚSVÉTRA!

Tamási vendégjátékunk az elmúlt időszakban sosem volt zökkenőmentes, a sárga-kékek a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül több alkalommal is megtréfáltak minket. A tegnapi összecsapáson viszont nem férhetett kétség ahhoz, hogy melyik alakulat zsebeli be a három egységet, az első perctől dinamikus, harcos játékkal álltak elő Máté Róberték. A félidőig két alkalommal is bevettük Kis Tamás kapuját, előbb Deli Dániel, majd Sebestyén Norbert volt eredményes; arról, hogy örömünk ne legyen felhőtlen Sólyom Bence gondoskodott. A második 45 percben is az elsőhöz hasonló játékot mutattuk, tovább növeltük előnyünket: a mérkőzésen már két gólpassznál járó Erdélyi Zsolt is remek találatot szerzett, Kvanduk József is megszerezte régóta várt első BVLC találatát; a vendéglátóknak a 86. percben pedig sikerült kozmetikázniuk még az eredményen.
Remek sikert arattunk Tamásiban, szép gólokat szerezve megérdemelten zsebeltük be a három pontot.
Tamási 2009 FC – Bonyhád VLC 2:4 (1:2)
Tamási, Jv.: Czagány Z. (Szabó J., Deutschmann Á.)
Tamási: Kis T. – Kaszás, Kopitár, Yondo, Orosz Á. – Szántó (Jáhn K., 82.), Kovács R. (Kovács P., 85.), Fenyő, Sólyom – Ignácz J., Balog A.
Vezetőedző: Illés Dezső
BVLC: Szabó Sz. – Pap M., Szlama, Máté R. (Jerabek, 65.), Preininger (Sásdi B., 65.) – Ágics – Erdélyi Zs., Kvanduk J., Deli, Sebestyén N. (Szőts A., 65.) – Pap R. (Szentes, 75.)
Vezetőedző: Dienes Pál
Gól: Sólyom (45.), Ignácz J. (86.), illetve Deli D. (25.), Sebestyén N. (39.), Erdélyi Zs. (53.), Kvanduk J. (62.)
BVLC SIKER HÚSVÉTRA!
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!