SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

U20: Knipl Kft. Bonyhádi KSE U20 – EKE Eger KOK U20 59-73

2020. október 14. Atomerőmű KSE Bonyhád
Rutkai Péter edző: “Az idény elején azt beszéltük meg, hogy ebben az évben elsősorban azok kapnak játéklehetőséget az U20-ban, akik kiöregedtek az U18-ból, és a fennmaradó helyeket töltjük fel U18-asokkal, forgatva őket, hogy ne legyen olyan sérülés hullám, mint tavaly, hiszen ők játszanak a kiemelt bajnokságban is. Így az eredményesség természetesen másodlagos, fontosabb, hogy mindenki játékban maradjon és ne a kispadot nyomja.
Ezen a mérkőzésen még így is megvolt a győzelmi esélyünk, hiszen a félidőben még 1 ponttal vezettünk. Ez lehetett volna jóval több is, mert sok üres ziccert és létszámfölényes helyzetet kihagytunk. Sajnos a 3. negyedben teljesen érthetetlenül leblokkolt a csapat és ezzel el is úszott a meccs, mert ezt a 10 percet 26-4-re nyerte az ellenfél, miközben mi háromszor annyi labdát adtunk el (12), mint ahány pontot dobtunk. Az időkérések és védekezésváltás sem segített. A 4. negyedben még próbálkoztak a srácok derekasan, de a rutinosabb ellenfél, néha extra kosarakkal ugyan, de nagyjából kézben tartotta a meccset! Gratulálok az Egernek a győzelemhez, de a srácoknak is, mert 3 negyeden keresztül jól játszottak, kár azért az egyért, ahol szétestünk!”
U20: Knipl Kft. Bonyhádi KSE U20 – EKE Eger KOK U20 59-73
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!