SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

U12-s szezon értékelése

2019. május 6. Atomerőmű KSE Bonyhád
Kovács Edit:
Az alsóház D csoportjában két győzelemmel zárta a Bonyhádi KSE U12-es csapata az idényt. Benéné Kovács Edit így foglalta össze a szezon fejlődését:

Az év elég nehezen indult, ugyanis betegség tizedelte a csapatot, ami mind az edzéseket mind a bajnoki fordulókat megnehezítette. Ahogy sikerült ezen a nehéz szakaszon túljutnunk, már egyre inkább sikerült a pályán is megmutatni, amit gyakoroltunk az edzéseken, és a szezon végére nem volt már olyan jellegű technikai hibájuk, amik ellen a kezdetekben küzdöttünk. Az év során elsődleges cél volt a kétkezesség elsajátítása, az utolsó fordulókban már jobb- és bal oldalról is ültek a ziccerek. Kiemelném a védekezésben mutatott fejlődést, itt az utolsó meccsen magam is több, mint elégedetten láttam néhány játékos szenzációs védőmunkáját. Az egész éves szoros emberfogás gyakorlása határozottan meghozta gyümölcsét.

Jövőre ezek a játékosok kinőnek a serdülő korosztályba, az utolsó két hónapban még a kétkezességet tervezzük csiszolni, hogy úgy tudjam átadni a gyerekeket, hogy ez az alap technika már ott legyen a kezükben-fejükben. Az biztos, hogy a további fejlődéshez a heti két edzés (főleg ha esetleg hiányzás is történik) nem lesz elég, a három alkalom a minimum, amivel tovább lehet haladni. Gratulálok az egész éves teljesítményhez, büszke vagyok a csapatomra!

Szép volt Srácok!
U12-s szezon értékelése
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!