SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő

ZSEBBEN AZ ELSŐ SIKER!

A mai napon a Kakasd elleni szomszédvári rangadón a három pont begyűjtésének reményében léptünk pályára.
Bár játékunkon van még mit csiszolnunk, sikerült megkaparintanunk a három egységet a zöld-fehérek ellen. A találkozón támadólag léptünk fel, ennek a 23. minutumban lett meg az eredménye, egy szöglet utáni lecsorgót Pap Milán kotort Siklósi Botond kapujába. Kilenc perccel később Ágics Péter szerezte meg első mai gólját, Cseh Tibor remek kiugrása után támadónkat a hazai kapus buktatta a büntetőterületen belül, a megítélt jogos 11-est Ágics Péter értékesítette magabiztosan. A félidei pihenőre azonban nem térhettünk nyugodtan, Márk Krisztián révén szépítettek a hazaiak. A második játékrész az elsőhöz hasonlóan három találatot hozott, csapatunkból Ágics Péter bizonyult eredményesnek egy közvetett szabadrúgás után, melyre még Vodli részéről jött kakasdi válasz, a ráadásban azonban Pap Roland beállította a végeredményt. Fontos kiemelni, hogy a mai 90 perc folyamán a játékvezetői hármas ténykedése rangadóhoz méltó volt.
Ez a mai siker lélektanilag nagyon lényeges volt csapatunk számára, jó szájízzel utazhatunk a Szekszárd II elleni összecsapásra szombaton.
Kakasd SE – Bonyhád VLC 2–4 (1–2)
Kakasd, Jv.: Szappanyos Sz. (Álló T., Debreceni K.)
Kakasd: Siklósi B. – Kapéter K. (Kapéter D., 82.), Adorján Á. (Sebestyén H., 82.), Réti D. (Matus, 84.), Morvai – Ranga (Vodli, 84.), Sásdi A. (Sebestyén M., 82.), Sásdi B., Jerabek – Márk A., Márk K. Vezetőedző: Takács Norbert
Bonyhád VLC: Szabó Sz. – Pap M. (Völgyi, 72.), Szlama (Szőts A., 75.), Preininger, Báló – Sebestyén N. (Kvanduk J., a szünetben), Ágics, Deli D. (Pap R., a szünetben), Major P. (Máthé D., 84.), Dombi – Cseh T.
Vezetőedző: Sárai György
Gólszerzők: Márk K. (37.), Vodli (85.), illetve Ágics (32., 70., az elsőt 11-esből), Pap Milán (23.), Pap R. (91.)
ZSEBBEN AZ ELSŐ SIKER!
HKSzCsPSzV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!Bonyhádi Termálfürdő