SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!

REMI A VÁROSI DERBI ELŐTT

A dombóvári győzelmünk után nem is lehetett más célunk a tegnapi, Bátaszék elleni mérkőzésen, minthogy újabb három egységgel gyarapítsuk pontjaink számát. Az első perctől támadólag léptünk fel, mely a 13. minutumban meg is mutatkozott: Ágics Péter szabadrúgása lepattant a sorfalról, a lecsorgót pedig Jerabek Jenő lőtte az ötös sarkáról Klézl kapujába. A félidei pihenőig több komoly lehetőségünk is akadt még, melyek azonban egytől egyig kimaradtak. A második játékrész első percében sajnos Farkas révén egyenlítettek a kék-fehérek, de a 70. percben Ágics szöglete után Szőts Attila fejelt a vendégek hálójába, amit egy Dobra Benjamin piros is követett. Ekkor már zsebünkben érezhettük a 3 pontot, viszont Héhn Ferenc 35 méteres szabadrúgása utat talált a kapunkba. A lefújásig igazi Klézl-parádé következett, a vendégcsapat hálóőre többször is bravúros védésekkel tartotta életben a Bátaszék pontszerzési reményeit. Sajnos nem sikerült megkaparintanunk a három pontot a Városi Derbi előtt, viszont egy hét múlva vasárnap faraghatunk a hátrányunkból
Bonyhád VLC - Bátaszéki SE 2:2 (1:0)
Bonyhád, Jv.: Szabó Péter - Fülöp Arnold, Kovalcsik Zalán
BVLC: Szabó Sz. - Szász D. (Bakó), Szlama, Máté R. (Szőts A.), Sásdi B. (Pfaff) - Jerabek, Ágics, Kvanduk, Preininger - Sebestyén N. (Deli), Pap R.
Vezetőedző: Dienes Pál
BSE: Klézl - Dobra, Faller (Kiss B.), Márton E., Héhn - Farkas A., Lerch M., Baladin, Szeibert, Fürst J. (Sztojka) - Tóth T.
Vezetőedző: Kalmár Ferenc
Gól: Jerabek 13, Szőts A. 70, illetve Farkas A. 46, Héhn 78
Fotók: Máté Réka, Ágics Éva
REMI A VÁROSI DERBI ELŐTT
HKSzCsPSzV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Bonyhad.hu
Családi pihenőparkMozdulj Bonyhád!