SPORTCENTRUM Bonyhád
Családi pihenőpark

A MÁSODIK FÉLIDŐBEN DÖNTÖTTÜNK

Felnőtt gárdánk az első győzelmének megszerzéséért utazott tegnap délután a Szekszárd II otthonába; a második játékrészben sikerült is kibrusztolni a sikert. Az első 45 perc sok említésre méltó történést nem hozott, a szervezetten védekező hazaiak gyors ellentámadásai hordoztak veszélyt magukban, csapatunk pedig a felállt védelemmel szemben kevés lehetőségig jutott. A második 45 perc már jobban festett, az 59. percben pedig megtört a jég, Sebestyén Norbert egy kipattanó utáni lövéssel megszerezte a vezetést számunkra. A lefújásig még háromszor mattoltuk a sárga-feketék védelmét, Sebestyén Norbert tudott duplázni, majd két remek támadásunkból előbb Deli Dániel majd Preininger Patrik vette be Kocsmár kapuját.
Bár játékunk kissé döcögős volt, megérdemelten szereztük meg szezonbeli első sikerünket.
Szekszárdi UFC II – Bonyhád VLC 0:4 (0:0)
Szekszárd, Jv.: Kiss G. (Tinnyei Zs., Kovalcsik Z.)
SZUFC II: Kocsmár – Balogh B. (Bús M., 71.), Bányai, Rafael Gy., Temesi – Török Á., Juhász M. (Szombat, 82.), Matus, Gellér, Sütő – Dienes G. (Szűcs D., 71.)
Vezetőedző: Vizdár Zsolt
BVLC: Szabó Sz. – Jerabek (Sásdi A., 67.), Szlama, Máté R., Sásdi B. – Deli, Ágics, Pap R., Sebestyén N. (Szentes M., 76.), Pfaff (Kósa E., 67.) – Szőts A. (Preininger, 55.)
Vezetőedző: Dienes Pál
Gól: Sebestyén N. (59., 67.), Deli D. (73.), Preininger (90.)
Fotók: Ágics Éva
A MÁSODIK FÉLIDŐBEN DÖNTÖTTÜNK
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Bonyhad.hu
Családi pihenőpark